spiritualitas

A szemlélődés gyarkorlata a Belső Ösvényen


Láma Ngawang, a Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség szellemi vezetője: „A tanítás csak útmutatást ad, olyan, mint egy bizonyos irányba mutató ujj. Ennél többre a tanítás nem képes. Azután a mi dolgunk, hogy elinduljunk abba az irányba, és eljussunk oda, ahova az ujj mutat. Az út végigjárása a mi dolgunk, amihez szorgalmas, kitartó munkára van szükségünk. Enélkül a tanítás nem ér semmit, csak időtöltés.” A Szkíta Bölcs Buddha által tanított Belső Ösvény a gyakorlati megvalósítás útja, tanításai és gyakorlatai életünk minden területét felölelik.

A gyakorlatok által megtapasztalhatjuk bensőnk legigazabb természetét, melynek igazsága olyannyira egyetemes, emberi és időtlen, hogy meghalad minden korlátot, még a vallásokon is túlmutat. A Belső Ösvény a belső igazság feltárásának útja. Önmagunk természetének megismerésén keresztül vezet el a teljesség valóságos megtapasztalásához, amely mint lehetőség jelen van mindannyiunk bensőjében. A Belső Ösvény gyakorlói nem hisznek a kívülről jövő megváltásban. Az ösvény önmagunk megismerésén át vezet a belső béke és függetlenség állapotához.

A szemlélődés gyakorlatán keresztül elkezdjük látni elménk eredeti állapotának egyszerűségét, és azt is, hogy a zavarosság, rohanás és erőszakosság hogyan lép fel bennünk azáltal, hogy lényünk békés természetét semmibe vesszük. E tapasztalás által az önmagunkról alkotott megmerevedett képzeteink átlátszóvá válnak, feloldódnak, és felismerjük a pusztán látszólagos érvényességét mindannak, amit jelenleg énünkről tartunk.

A nem-ártás Keskeny Útja

Amint az ösvényen haladunk, észrevesszük, hogyan tárul fel környezetünk, a világ, mivel már többé nem foglal el bennünket teljesen elménk én-központú kavargása. E tisztánlátás frissességében felfedezzük, hogy ugyanúgy, mint énünk, a világ jelenségei sem mereven lehatárolt dolgok. Ezzel együtt látjuk azt is, hogy a világban tapasztalt szenvedést az énünkről és a jelenségekről alkotott téves képzeteink okozzák. Belátjuk, hogy azok a bölcseleti, lélektani és vallási eszmék, amelyek az örökkévalóságra alapulnak, és kívülről jövő szabadítással kecsegtetnek, nem mások, mint az én-központú, zavaros elme által teremtett hiedelmek.

Így a szemlélődés gyakorlata által felfedezzük önállóságunkat - azt, hogy ne várjunk segítséget önmagunkon kívülről. A gyakorlatot kiterjesztjük egész életünkre, tehát a hétköznapi tevékenységeinkre is, és képesek leszünk megszabadítani önmagunkat a személyes zűrzavarunktól, szenvedésünktől. Eljutunk oda, hogy többé nem ártunk sem önmagunknak, sem másoknak. Ez az ösvény első, alapvető lépése, a Keskeny Út, az egyéni megszabadulás gyakorlata, amely fejlődésünk minden további fokozatának a nélkülözhetetlen alapja.

Az együttérzés Széles Útja

A következő lépés, a Széles Út, túllép az egyéni megszabadulás ösztönzésén. E magatartás alapvetően a mások megsegítésére irányul, elfogadva mindazt a kihívást, amit a világ támaszt, ezért ez egy vég nélküli utazás. A gyakorló megismeri elméje feltétel nélküli, tökéletesen nyitott természetét, amelyben feloldódik minden elválasztó határ önmaga, mások és a világ között. Ez az élmény óriási teret és távlatot nyit. E térben nincs semmi, ami akadályozhatna, s e távlatban nincs elválasztottság a tapasztaló és tapasztalása között. Tisztán észleljük a dolgokat, ahogyan azok vannak, szűrők és torzítások nélkül.

Ez a tiszta, megkülönböztető tudás, amely látja, hogy az „én” és a „más” – a tapasztaló és a tapasztalt jelenség – nincs elválasztva egymástól, ezért önmagunk megvilágosodása sem választható el mások megvilágosodásától. Így születik meg a feltételektől és elfogultságtól mentes együttérzés. Mélységes érdeklődés és törődés kél bennünk mások iránt, akik szenvedése nem különbözik a miénktől. Ezzel kezdődik a Széles Út alapvető gyakorlata: önmagunk behelyettesítése mások helyzetébe. E behelyettesítés azt jelenti, hogy megadunk másoknak minden szükséges segítséget – jóságot, józanságot és szeretetet.

Cserébe hajlandóak vagyunk magunkra vállalni mások fájdalmát, zavarodottságát és önámítását. Vállaljuk a felelősséget minden adódó bajért – nem azért, hogy mártírokká váljunk, hanem mert érezzük, hogy végtelen tartalékokkal rendelkezünk jóságból és józanságból, amit szívesen megosztunk másokkal.

A rendíthetetlenség Gyémánt Útja

Amint teljesen elengedtük a birtokbavétel és a merev rögzítés szokásait, képessé válunk arra, hogy elménk természetes jóságában nyugodjunk. Ekkor minden csapongó gondolatot és érzelmet – szenvedélyt, erőszakosságot és tompaságot – az elménk puszta fodrozódásának tekintünk. Ebből azután kezdjük észrevenni, hogy létezik egy nagyobb távlat a birtokbavételen és a merev rögzítésen túl. Ez a távlat nagyon szilárd és végleges, de nem a zavaros elme szűklátókörű módján, hanem mint a Nap, amely mindig ragyog a felhők felett is.

Ez az új távlat egy erőteljes, valós és ronthatatlan létállapot, amely, mint a Nap folytonos, és nincs alávetve sem növekedésnek, sem elfogyásnak. Ez az állapot a gyémánttermészetünk, ahol a gyémánt a ronthatatlanság minőségét jelöli. A gyémánttermészet az a szilárd, rendíthetetlen minőségünk, amely túl van az énhez ragaszkodás zavaros állapotán, és amely a Gyémánt Út alapját képezi.